A módszertan tesztelésének folyamata során összegyűjtöttünk a diákoktól és a tanároktól származó rövid esettanulmányokat, amelyek négy téma valamelyikére fókuszáltak:
Természetesen mindegyik helyzetnek több alanya van (például diákok és tanár egyszerre), mivel a holisztikus megközelítés elvét követtük, a kontextus egészét tartva szem előtt – mégis, hasznos lehet, ha kiragadunk egy-egy alanyt a különböző esetek közül.
Hogyan segítette az Érzelmek didaktikája a diákokat?
Ebben a részben arról olvashatunk példákat, hogy egyes diákok hogyan reagáltak az Érzelmek didaktikája gyakorlataira, hogyan segítették azok őket. Ha egy diák gyakran érzi magát egyedül az osztályban, az egy negatív spirált indít el: a magányosság következtében bántani kezd másokat, vagy épp megpróbál teljesen eltűnni, ami miatt a társai negatívan látják a jelenlétét, ami viszont még inkább megerősíti az eredeti magányosság-érzést. A gyakorlatoknak köszönhetően lehetőség nyílik másfajta fényben megmutatkozni, és másokban empátiát ébreszteni.
Esettanulmány 1
Állami iskola, Innsbruck, Nyugat-Ausztria
Olyan bevándorló és menekült fiatalok által látogatott átmeneti osztály, akik még nem állnak készen a hagyományos osztályokhoz való csatlakozásra és előbb egy átmeneti vizsgát kell letenniük.
Esettanulmány 2
Az egyik diák figyelemzavarral küzd, a teljesítménye sokkal erősebben romlik, mint a társaié. Könnyen elvonja valami a figyelmét, gyakran váltogatja a tevékenységeket, vagy befejezetlenül hagyja őket.
Esettanulmány 3
A gyakorlatot az érzelmi kompetenciák és a diákok empátiájának fejlesztése érdekében végezték, a többi diák érzelmeinek felismerését célozták. A “Találd ki, mit érzek” gyakorlat az osztály együttműködését célozta.
INTERJÚ OLASZ DIÁKOKKAL
INTERJÚ TÖRÖK DIÁKOKKAL
A tanár nézőpontjából
A következő esetleírások bemutatják, egy-egy tanár hogyan élte meg, és mit tett különböző helyzetekben, illetve hogy a cselekedeteik milyen módon tudták segíteni az adott helyzetet. Gyakran egy pillatannyi reakcióról, vagy a gyakorlat oylanirányú megváltoztatása melletti döntésről van szó, amely segíthet egy adott diáknak továbblendülni, bevonódni, vagy épp érezni a törődést. Ezeket a kis pillanatokat szeretnénk megmutatni arról, hogyan lehet fordítani egy-egy helyzeten.
Esettanulmány 1
A tanár azért döntött az Érzelmek didaktikája gyakorlatok alkalmazása mellett, mert úgy érezte, a diákoknak szükségük van az egymás közötti kapcsolatok elmélyítésére, ugyanis nagyon távolinak tűntek, nem kommunikáltak egymással.
Esettanulmány 2
Az előkészítő osztályban a gyerekek az érzelemkifejezésekkel dolgoznak az Érzelmek kártyái gyakorlat kapcsán.
Interjú olasz tanárokkal
Az osztályközösség
Az Érzelmek didaktikája nem csak egyéni diákok megsegítésére alkalmas, hanem az egész osztály profitálhat belőle: az összhang javulhat, a közösség fejlődhet. Ahogy a diákok egyre jobban megismerik egymás érzéseit, felismerhetik, hogy az érzéseik nagyon is hasonlóak egymáshoz, és így nagyobb empátiával tudnak egymás iránt viseltetni. A közös élmény („Mi egy olyan osztály vagyunk, akik tudatosak az érzelmek terén!”) Legtöbbször megteremti az összetartozás érzését, mivel különlegesnek érzik magukat a szokatlan tevékenységek miatt. Továbbá a diákok közötti kapcsolatok fejlődésén túl a diák-tanár kapcsolat is javulhat. Ebben a részben ilyen fejlődéstörténetekről olvashatunk.
Esettanulmány 1
Az osztály egy komoly konfliktussal állt szemben, mivel az egyik diák lopott a társaitól. Sajnos a lányt végül eltanácsolták az iskolából, azonban a Postaláda gyakorlat hatására az osztály kifejezte az érzelmeit, megbocsátott a lánynak és erősebben jött ki a helyzetből, mint korábban volt.
Esettanulmány 2
Az irodalomtanár úgy döntött, elindítja a Kutatólaboratórium gyakorlatot az osztályban a tanítási utáni időt használva fel hozzá.
Esettanulmány 3
Állami iskola, 6 és 19 év közötti életkorú diákokkal. Az iskola egy nagyobb város (több mint 300 000 lakosú) belvárosában található, Észak-nyugat Romániában.
A tágabb környezet bevonása
Tapasztalataink szerint egy iskolából általában egy vagy két tanár alkalmazta az Érzelmek didaktikája gyakorlatait a mindennapok során. Ugyanakkor, a holisztikus megközelítés azt kívánja, hogy a teljes környezet részese legyen a folyamatnak, hogy így egységes értékrendet tudjanak közvetíteni a diákok felé. Így a gyakorlatok hatása sokkal erősebb, mivel a gyerekek és a fiatalok azzal találkoznak, hogy a környezetükben található fontos személyek ugyanazokat az értékeket erősítik meg újra és újra az érzelmekkel való bánásmód terén. Ezért rendkívül fontos, hogy megpróbáljuk bevonni a tágabb környezetet is, beleértve a kollégákat, a szülőket, a közösséget. Ebben a fejezetben bemutatunk egy-két példát arra vonatkozóan, mit tehetünk ezért.
Esettanulmány 1
Az iskola igazgatójának támogatása, valamint szoros együttműködése legalább egy kollégával rendkívül fontos az Érzelmek didaktikája iskolai alkalmazása során.
Esettanulmány 2
Állami iskola, 6 és 19 év közötti életkorú diákokkal. Az iskola egy nagyobb város (több, mint 300 000 lakosú) belvárosában található, Észak-nyugat Romániában.