Esettanulmány 1

A jelen esetben tehát az igazgató és helyettese vett részt a programban. A helyettes egyben a 6. osztály osztályfőnöke is volt, a gyakorlatokat ebben az osztályban próbálták ki az iskolai év során.

Az iskola egy kis településen található, ahol magas a hátrányos helyzetű családok aránya. Több tanuló számára az érzelmekről való beszélgetés ismeretlen dolog volt, mivel otthon náluk ez nem volt szokás. Ezért amikor az Érzelmek didaktikája program elindult, kis lépésekkel kellett haladniuk: először ki kellett építeni az érzelmek megosztásának kultúráját, ami eleinte nehézkesnek bizonyult, idővel azonban hozzászoktak a diákok.

Helyzetéből adódóan ez az iskola kifejezetten alkalmas volt a tágabb közösség bevonására. Mivel az igazgató a kezdetektől fogva kiállt a program mellett, a program támogatottsága egyértelmű volt. Ugyan főleg ők ketten alkalmazták a gyakorlatokat, az iskola méretéből adódóan az iskolai stáb többi tagja is tudott a programról, kérdeztek róla, érdeklődtek iránta. Emellett a diákok is meséltek a különböző gyakorlatokról a többi tanáruknak. Az igazgató és helyettese azt tervezték, hogy egy belső tréning keretében továbbadják a módszertant a kollégáiknak – a megfelelő időpontra vártak, hogy a kollégák pozitívan fogadják azt, ahelyett, hogy csak egy extra terhet látnának benne az egyéb felelősségeik mellett. Ez a hozzáállás jó példája annak, hogy ha további tanárokhoz szeretnénk eljuttatni a módszertant, tudatában kell lennünk annak, hogy a megfelelő módon mutassuk azt be, hogy megelőzzük az ellenséges fogadtatást.

Az iskola mellett abba is fektettek energiát, hogy a faluközösséggel megismertessék a programot: a helyi újságban megjelentettek egy egyoldalas cikket az Érzelmek didaktikája iskolai használatáról. Ezen a módon egy a teljes közösségre kiterjedő, közös megértés kialakulását szeretnék elősegíteni az érzelmi nevelés fontosságát illetően. Így nem csak a diákokhoz és az iskolai dolgozókhoz, hanem a tágabb környezethez, beleértve a szülőket is közelebb hozták a programot.