Az Érzelmek didaktikája megközelítésének egy fontos szempontja, hogy illeszkedjen az iskola mindennapi életéhez. Vannak olyan iskolák, amelyek már a tananyag részévé tették az érzelmi nevelést, és külön időt szánnak erre (főleg az alternatív iskolák), azonban a legtöbb iskola nem rendelkezik ezzel a “luxussal”.

Ezekben az esetekben a következőket ajánljuk az érdeklődő tanároknak:

• Az órák előtt szánjon időt a gyakorlatra: lehet az a nap elején, az órák kezdete előtt egy rövid megbeszélést tartan az érzelmekről. A tanár megkérheti a gyerekeket, hogy jöjjenek be 15 perccel korábban az iskolába. Ez jól működhet a fiatalabb gyerekekkel (10 éves korig), a szülőkkel szükséges egyeztetni. Így az iskolai nap is jobban indul.
• Használhatjuk alkalmanként az órák közötti időt is, a szüneteket. A szünetek nagyon fontosak a gyerekek számára is, azonban ha felmerül egy konfliktus, mégis fontos lehet ezt az időt annak a kezelésére szánni – ideális esetben az órából is időt szakítva arra (például az Órai szünet gyakorlattal). A tanulók általában szívesebben áldozzák fel a szabad idejüket, ha kompromisszumként a tanórák egy részét is felhasználhatják.
• Órák után: amennyiben az “egész napos iskola”-rendszer működik az iskolában, akkor az órák utáni időszakot is használhatjuk az érzelmi nevelésre (ahogyan más tananyagon kívüli programokra is). Fontos, hogy olyan időpontot találjunk, amelyik mindegyik gyerek számára jó. Ha erre nincs lehetőség, nem javasoljuk az Érzelmek didaktikája alkalmazását ezen a módon, mivel ez egyfajta érzelmi szakadáshoz vezethet az osztályon belül. Ugyanakkor felajánlhatunk egy fakultatív Érzelmek-didaktikája programot a gyerekeknek egy tágabb csoportnak azok számára, akik szeretnének elmélyedni az érzelmi intelligencia világában.
• Osztályfőnöki órák: a legtöbb iskolában rendszeres időközönként vannak osztályfőnöki órák, amelyek nagyszerű lehetőséget nyújtanak az Érzelmek didaktikája gyakorlatainak alkalmazására. Az osztályfőnök láthatja is, hogy az érzelmekről való beszélgetés javítja az osztályközösséget is.
• Osztálykirándulások / iskolán kívüli tevékenységek: a legtöbb osztálykiránduláson, legyen az félnapos, egynapos, vagy akár többnapos, találhatunk alkalmat az Érzelmek didaktikája gyakorlataihoz. Ez segít a diákoknak az egymáshoz, valamint a tanárhoz való kapcsolataik építésében – mindez az érzelmi nevelés egyéb pozitív hatásai mellett. Például az Érzelmi kártyák gyakorlat egy adaptált változata (kezekkel mutatunk számokat) akár a buszra, vonatra várakozva is működik, így értékelve a közös programot.
• Órák alatt: a legtöbb esetben az órák alatt is folytathatunk érzelmi nevelést. Ugyan néha úgy tűnhet, hogy lehetetlen a gyakorlatokat az órába beilleszteni, ennek mégis számos előnye lehet: ha a diákok motiválatlanok valamilyen érzelmi vihar következtében, az egyébként is megakadályozná az óra menetét. A gyakorlatokat kipróbáló tanárok azt tapasztalták, hogy ha 10 percet szánnak az óra elejéből egy gyakorlatra vagy beszélgetésre, az segített a diákoknak a figyelmük fókuszálásában és hatékonyabbá vált az óra hátralevő része.

Ugyanakkor arra is van lehetőségünk, hogy a gyakorlatokat az órák során, a tananyag átadásának eszközeként használjuk fel. A következőkben bemutatunk néhány ötletet erre vonatkozóan:

• Biológia: amikor a testről tanulunk, a Test és az érzelmek gyakorlat könnyen integrálható. Emellett azt is adhatjuk feladatnak, hogy a diákok készítsenek egy Érzelmi videót a testtel kapcsolatosan, valamint használhatjuk az Érzelmek dobozát, vagy az Érzelmi névsor adaptált változatát is (“Hol érzel most érzéseket?”). Továbbá az érzelmek biológiai hátteréről is beszélgethetünk a diákokkal.
• Irodalom: az érzelmek az irodalom fontos részét képezik. Amikor egy óraterven dolgozunk (például a Rómeó és Júliával foglalkozunk, ahogy azt a magyarországi tesztelés során is láttuk), használhatunk az Érzelmek didaktikája gyakorlatai közül egyet-egyet, így hangolva a diákokat a témára. Ilyen gyakorlatok lehetnek az Asszociációs játék vagy az Érzelmi kollázs. A Bábjáték gyakorlat szintén jól tud működni, hiszen használhatjuk a bábokat az adott irodalmi szöveg eljátszására, különös hangsúlyt fektetve a szereplők érzelmeire. Fontos figyelembe vennünk a diákok történettel kapcsolatos érzelmeit is, amihez használhatjuk az Érzelmek zsákja, az Érzelmi névsor vagy az Érzelmi kártyák gyakorlatokat.
• Történelem: akárcsak az irodalom, a történelem is történetekből épül fel, amelyekben számos érzelem megjelent az esemény résztvevői között. Az érzelmeikkel dolgozva (például rövid videók készítése mentén) remek lehetőséget teremthetünk a diákok saját érzéseivel való munkára.
• Kémia: akkor is, ha elsőnek távolinak tűnhet ez a két terület, az érzelmek kémiai hátterét alapul véve összeköthetjük őket, és beszélhetünk az érzelmekről a kémiaórán. Vagy amikor a molekuláris kapcsolatokról beszélünk, párhuzamot vonhatunk az emberi kapcsolatok világával is.
• Idegen nyelv: ezzel az órával a legkönnyebb összekötni az Érzelmek didaktikáját! Alkalmazzuk a gyakorlatok az adott nyelven – az biztos, hogy megnő a diákok szókincse az érzések és a történetek területén.
• Testnevelés: bármely gyakorlat, amelyik valamilyen mozgást igényel, alkalmas lehet a testnevelés és az érzelmek összekötésére (pl. Zenélő érzelmek, Érzelmi vonat).

A fenti példákból láthatjuk, hogy az érzelmek életünk számos területéhez szorosan kapcsolódnak, és némi kreativitással szinte bármelyik témához, szakórához kötni tudjuk őket – csak hajrá!

Amikor az érzelmekről beszélünk, a kommunikáció módja kulcsfontosságú. Ahhoz, hogy a diákok fejlődhessenek, meg kell tudnunk teremteni egy érzelmi biztonsággal és elfogadással teli légkört – Carl R. Rogers, humanisztikus pszichológus szerint. A mi felelősségünk nevelőként, hogy olyan közeget teremtsünk, amelyben a diákok úgy érzik, könnyen és szabadon ki tudják fejezni magukat, anélkül, hogy mások megtámadnák vagy megítélnék őket emiatt. Ez a légkör rendkívül lényeges, amikor az érzelmi nevelés a célunk. Ez sokszor egy hosszabb folyamat, ha a diákok még nincsenek hozzászokva az ilyen jellegű munkával, de épp ezért különösen fontos.

Marshall Rosenberg kínál egy hasznos kommunikációs modellt, melyet az érzelmekről való beszélgetések során követhetünk. Az erőszakmentes kommunikáció modellje a kommunikáció két fajtáját írta le: a sakálok és a zsiráfok nyelvét. A sakálok egy szociális helyzetet az erőn keresztül mérnek fel, ezért két módon képesek kommunikálni. Ha a párbeszédben résztvevő felet gyengébbnek látják, akkor megtámadják. Ha viszont erősebbnek látják, akkor megadják magukat. A zsiráfok azonban hatalmas méretük ellenére kedvesek: egyetlen rúgással megsemmisíthetnék ellenfelüket, de mégsem teszik.

Ezek a kommunikáció két alapvető mintái: erőszakos és erőszakmentes. Bár természetes és néha helyénvaló sakálként kommunikálni, amikor az érzelem a tét, a zsiráfok kommunikációját használjuk a tanulókkal, hogy képesek legyenek biztonságban érezni magukat annyira, hogy ki merjék fejezni valós érzéseiket, ezáltal nyitottá válva a változásra. Ehhez a következőket tehetjük:

1. Megfigyelés – ne értelmezd, csak figyeld meg, amit a másik csinál (de légy pontos!) (például: “Amikor azt javasoltam, hogy menjünk ki, nevettél.”)
2. Érzések – beszélj arról, amit érzel (“Úgy éreztem, egyedül maradok, és nem vagyok fontos.”)
3. Szükségletek – beszélj arról, amire szükséged van (“Szeretném, ha komolyan vennéd az ötleteimet.”)
4. Kérj – ha szükséged van valamire, kérd (“Legközelebb, ha javasolok valamit, kérlek, hallgasd meg és gondolkodjunk róla együtt.”)

Egy másik, hasznos kommunikációs megközelítés a Thomas Gordon által leírt segítő kommunikáció. Modelljének alapjai hasonlatosak Rosenbergéhez: figyelembe kell vennünk a saját és mások érzéseit is. Továbbá el kell kerülnünk a kommunikációs gátakat, melyek meggátolnak másokat az érzelmeik megosztásában, és használjuk az aktív hallgatás technikáját, mely bátorítja a beszélőt az elbeszélés folytatásában. A következőkben egy listát állítottunk össze a kommunikációs gátakról, ezzel megkönnyítve a tanároknak, hogy azonosítsák azokat. A leggyakoribb kommunikációs akadályok:

• Utasítások: Amikor utasítunk másokat, bemutatjuk, hogy hatalmunk van felettük. Emiatt a másik megpróbálhat visszavágni, ami veszekedéshez vezethet.
• Fenyegetés: A fenyegetés által az emberek megtámadva érzik magukat. A fenyegetés félelmet is eredményez. A fenyegetett ember megváltoztathatja a viselkedését, de hosszú távon az ilyen stratégia rombolja az emberek közti kapcsolatot.
• Kioktatás: Kioktatni azt, aki az érzelmeiről beszél, könnyen megalázottságot kelthet a beszélőben.
• Tanácsolás: Egy stresszteli embernek tanácsot adni hasonló eredménnyel járhat, mint a kioktatás. Az illető “butának” érezheti magát, amiért nem saját magától jött rá a megoldásra.
• Saját történetek: Amikor valaki az érzéseiről beszél, és válaszképp a saját érzéseinkről beszélünk, azzal azt mutatjuk, hogy kevéssé érdekel a beszélgetőtársunk érzelmi állapota, ezzel pedig olyan érzést kelthetünk benne, mint akit nem vesznek figyelembe.
• Logikai érvelés: A logikai érvelés a tanácsoláshoz hasonlóan nem segít a problémás helyzetekben. Akit elárasztanak az érzelmei, kevéssé képes arra, hogy érveket meghallgasson, ezért ez nem segít a helyzet megoldása során.
• Bátorítás: Bár bizonyos helyzetekben hasznos, a bátorítás nem működik olyan személyeknél, akiket elárasztottak negatív érzéseik. Ha egy depressziósnak azt mondjuk, hogy “fel a fejjel”, csak azt érhetjük el, hogy letagadja valós érzéseit.
• Kritizálás: Ha a beszélőt kritizáljuk, azzal csak arra kényszerül az illető, hogy megvédje magát, ahelyett, hogy folytatná a gondolatai megosztását.
• Viccelődés: Az érzelmekről való viccelődés nagyon könnyen megbánthat akárkit, és megakadályozza a további megosztást.
• Címkézés: Ítélkezni másokról vagy címkézni őket azzal az eredménnyel járhat, hogy nem megértettnek érzik magukat és eltántorítja őket a megosztástól.

Bár nagyon fontos, hogy elkerüljük a fenti akadályokat, szem előtt kell tartani, hogy léteznek olyan kommunikációs megerősítési technikák, mellyel jelezhetjük, hogy figyelünk és érdekel, amit a másik szeretne közölni. Ezek a következők:

• Tükrözés (“Látom, hogy fesztült lettél, amikor nem tudtad időben befejezni.”): Amikor a tükrözést használjuk, elég csak a kulcsszavakat vagy az utolsó pár kimondott szót megismételni. Ezzel jelezzük, hogy szeretnénk a beszélőt megérteni, és ez megerősíti őt abban, hogy folytassa. Nem számít, hogy helyesen ítéltük-e meg a megfigyelésünk során, mert a másik fél kijavíthat és folytathatja a megosztást.
• Nyitott kérdések (“Milyen érzés volt, hogy megváltoztattuk a terveket?”): Ha szeretnénk többet tudni, nyitott módon kell feltennünk a kérdésünk, hogy a másik fél úgy érezze, megoszthatja az érzéseit. Ugyanakkor, ha pusztán igennel vagy nemmel válaszolnak, azt is el kell fogadnunk.
• Átfogalmazás (“Tehát azt mondod, hogy unatkoztál a játék alatt.”): A másik mondatainak átfogalmazása azt a célt szolgálja, hogy biztosak legyünk abban, jól megértettük-e a másikat, és lehetőséget ad a beszélőnek, hogy részletesebben körülírja az érzéseit.
• Önvizsgálat (“Én is dühös leszek, amikor valaki nem figyel az ötleteimre.”): Feltárhatunk magunkból többet, hogy facilitáljuk az érzelmekről való beszélgetést. Ugyanakkor óvakodjunk attól, hogy csakis saját magunkon legyen a fókusz, pusztán mutassuk meg, hogy mi is gyakran érezzük azt, amit a beszélő.
• Összefoglalás: A hallottak összefoglalása segít jobban tudatosítani a történteket. Ennek eredményeképp sokkal többet tanulhatnak a tapasztalataikból. (“Örülök, hogy a legtöbben élveztétek a játékot, és szívesen kipróbálnátok még egyszer.”)
• Informálás (pl.: “Túl nagy a zaj!”) Ha lehetséges, olyan módon adjunk információt egy javaslatról vagy kérésről, hogy az lehetőségként jelenjen meg, ne utasításként. Egy ilyen üzenet sokkal jobban működik, mert motivál, és nem elvárást fejez ki.

Bármelyik megközelítést is használjuk (erőszakmentes vagy segítő kommunikáció) a diákokkal való munkánk során, legyünk konzisztensek. Érdemes a munka elején lefektetni bizonyos alapvető kommunikációs szabályokat, melyeket követniük kell – ugyanakkor mi is kövessük őket, így szolgáltatva egy mintát. Eleinte lehet, hogy ez nehéznek bizonyul, ha nem vagyunk hozzászokva ehhez a típusú kommunikációhoz, különösképpen, mivel tanárként sokszor éppen hogy sokkal direktívebb módon kommunikálunk a diákokkal a szerepünkből adódóan. Azért is nehéz lehet, mert a célunk épp az érzelmekkel való munka – ám épp ezért kell nagyon tudatosan vezetnünk az ilyen beszélgetéseket. Szeretnénk, ha a diákok megélnék a különböző érzelmeiket, anélkül, hogy bárki is sérülne a folyamat közben.

Számos tanár tart attól, hogy az érzelmekről való beszélgetés olyan helyzeteket teremt majd, amelyeket nem tudnak kezelni. Sokszor tehetetlennek érzik magukat, amikor egy tanulójuk elsírja magát, nehéz történeteket oszt meg, ez teljesen természetes érzés. Fontos, hogy tisztában legyünk a saját kompetenciatárainkkal – vannak közülünk, akik könnyebben megbirkózunk bizonyos helyzetekkel, míg ez másoknak nehezebb lehet.

Amikor az érzelmekről beszélünk, valóban előjöhetnek nehéz helyzetek, de ez ritkán történik meg. Legtöbb esetben a diákok tudják kezelni, mit osztanak meg a többiekkel és a tanárral. Amennyiben olyan dolgot osztanak meg, ami bonyolult, nehéz, azt azért teszik, mert segítségre van szükségük. 1-est adni az Érzelmi névsorban, egy kemény üzenetet írni a Postaládába – ezek fontos segítségkérések.

Amennyiben ez előfordul, az első és legfontosabb dolog, hogy ne essünk pánikba. Azzal nem okozhatunk gondolt, ha az értő figyelem technikáit gyakoroljuk (lásd feljebb): a csendet, a meghallgatást, a tükrözést, a megfigyelést. Ha a diák olyan dolgokról szeretne beszélni, amelyek feszültséggel teliek, nyomasztóak a számára, fontos számukra, hogy meghallgassák őket. Ez növeli a biztonságérzésüket, hiszen valaki képes „megtartani” őket, az érzéseiket, ez pedig segít nekik a saját magukhoz való újrakapcsolódásban, maguk összeszedésében. (Ne feledkezzünk meg a kommunikációs gátakról! Ilyen helyzetben a tanácsadás vagy a saját történetek megosztása bántó lehet.)

Ha a történet vagy a probléma túl intenzív, vagy elhanyagolás, bántalmazás, depresszió vagy más komoly mentális probléma jeleit észleljük, forduljunk szakemberhez. A legtöbb iskolában van iskolapszichológus, de amennyiben az Ön iskolájában nincs pszichológus, keresse fel a regionális gyermekvédelmi szolgálatot. Amennyiben bántalmazás (pl. verés) vagy komoly elhanyagolás (pl. éhezés, rossz higénia) tüneteit látja, azonnal informálja az igazgatót és együtt tegyék meg a szükséges lépéseket.

Amennyiben nem biztos benne, mit tegyen, hívjon fel egy gyermekekkel foglalkozó segélyvonalat (Magyarországon pl. a Kék Vonal Alapítványt, a 116-111-es telefonszámon). Itt segítséget kaphat a teendőkkel kapcsolatban.