Esettanulmány 2

Az egyik diák megnézi az összes kártyát, de nem akar közülük egyet sem választani. Amikor a tanár ennek az okáról érdeklődik, a fiú elmondja, hogy egyik kártya sem fejezi ki a valódi érzelmeit. Ez furcsa volt, mivel ez a diák általában csendes és visszahúzódó, általában nem szólal meg a gyakorlatok közben, és leginkább távol marad a csoportos feladatoktól. Most viszont nagyon szívesen részt vet a tevékenységben, és meg akart a találni az igazán megfelelő kártyát, hogy megoszthassa a társaival. A tanár javasolt egy megoldást: megkérte a diákot, hogy határozza meg az érzését és készítsen egy új kártyát. Azt mondta, “unatkozik” és szeretne egy unott fejet rajzolni. Az első nap lerajzolta az unott fejet és megmutatta a barátainak. A második napon ő volt az első, aki meghatározta és megosztotta az érzelmeit a többiekkel.

Az Érzelmek didaktikájának hála a diákok megtanulhatják, miért érzik azt, amit éreznek, mi okozza azt. Ettől pedig a tanulás még hatékonyabb és reflektívebb lehet. A diákok megtanulják továbbá, hogy az érzelmek kifejezését nem pusztán az extrém helyzetekre kell tartogatni. Azt is tudják, hogy mind a pozitív, mind pedig a negatív érzelmeket is ki lehet fejezni, mindegyiket meg kell élni, valamint meg kell tanulni, hogy mit tudnak kezdeni az adott érzésekkel. Ebben az esetben a tanár döntése, hogy bevonja a gyereket a tevékenységbe, kifejezetten hatékonynak bizonyult, ez az apró adaptáció tudatosabbá tette a diákokat az érzéseik iránt és magabiztosabbak lettek azok megosztásában is.